Oké, a mai nap epicesen jó volt. Déli busszal mentem volna Pestre a tervek szerint, csak szokásomhoz híven késésben voltam, szakadt az eső, így rohannom kellett már a végén. 3 perccel a vonat indulása előtt estem be a váróterembe, hadarva kértem a jegyet, aminek a vége az lett, hogy csak oda kaptam, így gyorsan kimagyaráztam, hogy én még ma vissza is szeretnék jönni, bocsi. Jegyek megvannak, rohanás a vonathoz, lehetőleg elejébe. Nyomom a gombot, ajtó azonban nem nyílik. Na! Szezám tárulj! Gomb! Gyerünk már! Ekkor szólalt meg egy férfi mellettem, hogy a másik vonat indul másodperceken belül. Ó, imádlak, igen, ezaz. Futás át a másik felére, gomb erőszakkal benyom, vonatra fellép, első helyre amit meglát lehuppan. Kifújtam a levegőt, és mintha ez adott volna löketet a vonatnak, elindult. (miért váltok át néha ilyen meseszerű stílusba?) Dorogon belebotlottam Zefibe, osztálytársamba, akivel furcsamód suliban soha nem beszélünk, most viszont kellemesen csalódtam benne. Vörösváron leszállt, Kristóf meg fel, tökéletes időzítés, köszönöm. Na, történetesen ugye zöld polárért indultunk a kezeslábashoz. Összeírtam négy címet, hogy az egyiken talán lesz, ha meg nem, akkor epic fail, és emozok majd a conon, de nem így lett: rögtön az első boltban a westendnél kaptunk duplapolárt. Méghozzá gyönyörű kiwizöldet. Szóval a maradék időt elbeszélgettük, elnímfapapagájoztuk (kell nekem is egy ilyen otthonra, csak anya nem örülne a madárnak), elpspztük, elszójatejeztük (legközelebb látok, veszek, esküszöm :D) Hazafelé még bementem Angihoz és Bettihez, megbeszéltük a holnap estét (zaki, régen ittam már), holnap pedig 11 óratájt Hiri érkezik.
Név: H. Panka Született: Esztergom, 1992. június 9. Lakhely:Esztergom, itt maradtam. De szeretek itt élni C : Vércsoport: 0+ Magasság: 169 cm Hajszín: szőke Szemszín: kék Osztály:11[D] (évvesztes vagyok, és nyelvi előkészítőbe jártam, így mire elvégzem a gimnáziumot, jó esetben 20 éves leszek) Zene: általában visual kei (igen, ez az, amikor japán férfiak lánynak öltözve visonganak), industrial jungle pussy punk (ahogy a Mindless Self Indulgence elnevezte a saját stílusát), és metál (most őszintén, gondoltad volna, ha erre az értelmes szőke fejre ránézel?). de úgy alapvetően mindent meghallgatok, hogy tudjam milyen a másik ízlése Állatok:1 kutya (Benji/Manó/Mancsi/Kicsiköcsög), és 1 macska (Mirci/Nemmészinnét)
Mégegyéb:
általában nem vagyok sértődékeny, kivéve ha rossz hangulatomban találsz, akkor bizony így jártál
szeretek sokat aludni, és nagyon nyűgös vagyok, ha felkeltesz. ugyanakkor nagyon nehezen alszom el
nem szeretem a csendet. kétségbeejt, és összezavar.
gyakran makacs vagyok, ha el akarok érni valamit
nem vagyok haragtartó. nem, ez nem azt jelenti, hogy bármikor elküldhetsz melegebb éghajlatra, mert én úgyis megbocsájtok. csak a rólad kialakított képemen rontasz ezzel.
nem szeretem a meleget, kifejezetten utálom. 23°C alatt érzem csak jól magam.
szeretem az eget nézni, ugyanakkor félek, hogy egyszer majd rám ül
sokszor adok a tárgyaknak személyiséget. így vidáman éldegélek a szobámban a mosolygó fotellel
szeretem a labdás sportokat, meg úgy alapvetően magát a labdát (és itt a foci kivétel)
szeretek magas helyeken üldögélni, legyen az fa, tető, torony. csak aztán rájövök, hogy le fogok esni, ha így folytatom
bár általában azt mondom, hogy utálom a rózsaszínt, valójában szeretem
ugyanígy vagyok az összes színnel
a szobám általában rendetlen, és nagyon össze kell szednem magam, hogy kitakarítsak
folyton elkések mindenhonnan, hiába indulok el időben, egy találkozóra sose én érek oda hamarabb
könnyen befolyásolható ízlésem van, mind zenében, mind könyvben. azaz ajánlgass bátran, maximum nem fog tetszeni
gyakran direkt hallgatok szar zenét, olvasok szar újságot, nézek szar filmet, és keresem bennük, hogy mások mit szeretnek rajta annyira.
egyszer keresni akarok egy kigyúrt, szinte nyaktalan, fénylően kopasz férfit, akit erőteljesen fejbecsaphatok - tudni akarom, mekkorát csattan
nem szeretem a dinnyét. nem, rosszul írtam. nem értem a dinnyét. húsból, héjból, és nagyrészt magból áll. a magot és a héját nem esszük meg, marad a húsa. de annak meg a 90%-a víz. tehát a dinnyének csak nagyon elenyésző része tartalmaz ízt.
általában nem komolykodom, mert nem áll jól. persze van egy ilyen oldalam is, de ritkán mutatom meg
jövő.
szeretnék megtanulni angolul elsősorban
el szeretnék menni Párizsba egyszer
szeretnék majd egyszer egy ajakpiercinget
hosszú, egyenes hajat, aminek az alja fekete, teteje szőke
jobb alakot :C
rendet a szobámban = rendet az életemben
visszamenni színjátszószakkörre
énekelni tanulni
kedvenc.alkoholos ital: vodka
állat: futó maki
anime: tengen toppa gurren lagann
autó: nem értek hozzájuk
chips: sonkás-mézes chio
csoki: leszoktam róla, de legfőképpen étcsoki
ékszer: fülbevaló
énekes, zenész: nem emelek ki senkit ilyen téren
energiaital: utálom mind, de a KOBRA MEGVÁLTJA MAJD A VILÁGOT :'D
étel: gyümölcsös húsok
évszak: mindegyik szép a maga nemében
fagyi: mozart
film: nem nézek filmeket :C
fogkrém: colgate total
hónap: június
idézet: "Létfontosságú, hogy időnként olyan dolgot csináljunk, ami nem létfontosságú"
időtöltés: erre jó lenne rájönni, elvégre hirtelen mindig beesteledik
illat: amikor semmi illatot nem érzel, csak a hideg, friss levegőt
játék: rayman 2-3, disgaea 1-2
kiegészítő: cipő, kendő
könyv: nincs konkrét kedvenc
közösségi portál: fészbúk
magazin/újság: nincs kedvenc, csak szánakozásból olvasom néha
márka: converse, vans
motor: nem értek hozzá :C
nap: péntek szombat
napszak: este/éjszaka
nyelv: magyar, természetesen
oldal: (ha azt írom, hogy lohere.net, leszakad a plafon?)
ország: Magyarország, Anglia, Japán, Franciaország, és még rengeteg, ahova el szeretnék jutni
parfüm: harajuku lovers: music
pizza: rákos hawaii
plüss állat: rózsaszín maki
rádió: kékduna
rágó: winterfresssh
rajzfilm, mese: anasztázia
rajzfilmes/filmes hős: KAMINA. már ha őt ide lehet sorolni
ruhadarab: mintás pólók
sampon: tusfürdő is lesz?
sorozat: scrubs, house md
sport: tenisz
sportoló: nem merültem el a témában
süti: muffin
szerző: akitől sokat olvasok? mindenkitől általában egyet, így nincs kedvenc
szín: kék, fekete, narancs, pink, piros, lila, szürke
színésznő/színész: Rudolf Péter
tantárgy: informatika (míg volt)
történelmi korszak: nem rajongok a történelemért
tv csatorna: comedy central
tv műsor: lásd: sorozat
üdítő: rostos baracklé, fanta vadmálna, rauch ice tea citromos, lipton ice tea barackos
ünnep: karácsony
város: Párizs, London, Esztergom
virág: nárcisz
zene: lásd ott nagyonnagyonfönn a legelején