Nem bírtam tovább. Menekülnöm kellett.
Mint az eszeveszett, rohantam be a szobámba. Az ajtót becsaptam, és célba vettem a szoba másik végét. A nagy sietségben hasra estem a földön elhelyezett tévében. Keservemben felordítottam, de mentem tovább.
Hátamat nekivetettem a falnak, és lihegve, kimerülve lecsúsztam. Ott ültem, mint egy szerencsétlen hajléktalan. Egyszer csak zajra lettem figyelmes. Megint ők voltak. Felpattantam, de nem tudtam, hova meneküljek. A nappaliban várnak rám, oda hiába megyek. Életveszélyes volna. Anya szobáját szintúgy ellepték.
Tehetetlenség.
Nem, valamit muszáj csinálnom.
Körbenéztem a szobában, hátha találok valamit, aminek a segítségével szembe szállhatok velük. Az egész úgy nézett ki, mintha az előző lakója rég elhunyt volna, és a szerettei nem szándékoztak semmihez se érni benne.
Pedig csak az én szobám volt, aminek a végében a tulajdonosa reszketve állt, nem tudva, hogy mit is kezdjen.
Végül a szemem megakadt egy csillogó tárgyon. Hirtelen elmosolyodtam, és ha nem lettem volna ilyen kiszolgáltatott helyzetben, még egy ördögi kacajt is megengedek magamnak.
De sietnem kellett. Vissza kellett vennem az uralmat. Nem taszíthattak le a trónról.
Csendes léptekkel közelítettem meg a nappalit. Elviselhetetlen volt a hőség, és a feszültség is rátett egy lapáttal.
Észrevett az egyikük.
Megindult felém.
Megszorítottam a fegyvert, és ordítva nekirontottam. Puffanás.
Egy másodpercen belül vége lett, a lábaim előtt hullott le.
Gyilkos voltam.
Gyilkos vagyok.
Nem tudtam ezzel törődni, a többit is el kellett intéznem. Mindet ugyanezzel a módszerrel.
Viszont az egyikkel nem volt ilyen könnyű elbánni. Kitért a lövések elől, és ki akarta szúrni a szememet. Kénytelen voltam a függönnyel megfojtani.
Mindet...megöltem. És ezt egy sátáni nevetéssel nyugtáztam a végén. Az őrület határán voltam. Mindez csak egy félreértés miatt... Nem törtek volna be...ha nem hagyom nyitva az ablakot reggel.
Sajnálom.
Öltem. Sokat. Vér tapad a kezeimhez. Ha más nem, akkor bensőségek. Nem hiába mondják az emberek, hogy kurva legyek.
Unatkozom, naaa....D: Annyira baj, hogy próbálok valami színt vinni ebbe az unalmas napba? Felkelek, Code Geasst nézek, legyeket hajkurászok Morteinnel, és döglök.
...jut eszembe, rendet kéne raknom a szobámban.

